2012. november 24., szombat

PORCIA, PORDENON A KÉT ROMANTIKUS KISVÁROS



Ma reggel egy felső tagozatos iskolát látogattunk meg. A 6. osztályosok furulyakoncertet adtak. Ismert muzsikát hallgathattunk, majd a koncert végén együtt énekeltük a Jingle bell rock című dalt. Aki nem tudta elolvasni a kezébe adott angol szöveget az vidáman dúdolta velünk, vagy ritmust kopogott a cipőjével.
A zenehallgatás után origami hattyút készítettünk, majd bebarangoltuk Porciat. Álmomban sem gondoltam, hogy milyen gyönyörű. A neten nem találtam róla semmit, azt gondoltam hogy kevésbé jelentős történelmi emlékekkel büszkélkedhet. Alig tudtuk feldolgozni a sok szépséget (XI. századi harangtorony, ahová nyaranta szamarakon viszik fel az embereket a "csigajárdán", kastélyok, városkapu, óratorony, kristálytiszta folyó -Bujon-, csodás növényzet).
Néhány perces sétával közelítettük meg egy "tanyavillát", ahol ismét gazdag ebéddel vártak minket. Gazdák tartják itt táncos rendezvényeiket, vendéglátóink tésztával kedveskedtek (már rájöttünk, hogy ez valóban előétel, mondták is, hogy az olaszok mindig tésztával kezdik az étkezést, majd husit kaptunk sült krumplival, amiből többször is repetáztak a kis éhesek. Habár Nagyné lánya tésztát kért háromszor :-).
A gazdaság udvarán a tó körül hosszasan "ipiapacsoztak" fáradhatatlan gyermekeitek, s örömmel fogadták a gazdák által sütött szelíd gesztenyét.
Busszal átmentünk Pordenonba (5 km-ott van a szállásunk), ahol a folyó (Poricello), és az óváros látványától a lélegzetünk is elállt. Patrizia elmondása szerint két hete kb. két és fél méterrel magasabb volt a vízállás (láttuk a parti fákon is), az utat is elárasztotta a víz, le is zárták. Azonban azt mondták, hogy jóban vannak az Égiekkel, s nekünk ilyen csodás időt rendeltek. Gondolom, látjátok a képeken, hogy ragyogóan sütött a nap ma is. Holnap tehát indulunk Velencébe!
Megnéztük az óvárost, majd bementünk a 400 éves múzeumba (valaha egy gazdag család tulajdona volt), s kincsek után kutattunk. Közben természetesen megszemléltük a gyönyörű szobrokat, festményeket is, Fáradtan visszasétáltunk a szállodába, megvacsoráztattuk a gyerkőcöket, s a nagyja már tízkor aludt. 
Az egyik kislány azt mondta ma, hogy nem fogja győzni otthon a sok élmény elmesélését, Ezért is jöttünk! :-)
Holnap 9.00-kor indulunk az állomásra, 10.00 előtt 10 perccel indul a vonatunk, 11.00 óra körül leszünk Velencében, ahol ismét csodás élmények várnak ránk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.